Széchenyi: selyemtermelés felvirágoztatása – 1829
Ma már kevéssé ismert, hogy Magyarország a 19. század végétől, Európa egyik rangos selyemtermelő országa volt. Széchenyi István gróf nem a luxust vagy kalandot, hanem a mezei gazdaság fellendítésének, a nemzeti ipar megteremtésének egyik lehetőségét látta a selyemtermelésben. A selyem az ókorban karavánutakon és hajókon jutott el keletről Európába. A szállítás veszélyei és költségei arra indították az európai uralkodókat, hogy országaikban a hazai termelést segítsék elő.
Széchenyi Selyemrül (1840) című művében kifejti, hogy a sikeres selyemtermelés érdekében először az eperfák — akkori szóhasználattal szederfák — szaporítása, nevelése és elterjesztése a cél. Szederfa-telepítésben maga is jó példával járt elöl, 1829-ben nagycenki birtokán ültetvényt létesített, gőzgéppel működtetett fonodát és termelői egyesületet alapított. Hitt abban, hogy a selyemtermelés szép kincsforrása lehetne Magyarországon a mezőgazdaságnak. Nem csak ő, de korának több jelentős közszereplője (Wesselényi Miklós, Kossuth Lajos) is jelentetett meg tanulmányokat a témával kapcsolatban, melyek hatására a magyar selyemtermelés az 1840-es évekre virágzó ágazatává vált a mezőgazdaságnak.
