Húsz év múlva, Vajda János verse – 1876
Vajda János 1827-ben született, a reformkor hajnalán. Szellemi fejlődésére igen nagy hatással volt Vajda Péter, a nagybátyja, akit Petőfi is versben siratott el halálakor. A magyar irodalomnak egyik nevezetes alkotása a Húsz év múlva (1876), a mozdulatlanságba dermedt jég a lélek pillanatnyi állapotát érzékelteti: a fagyos, szenvedély nélküli, érzelmekre már képtelen szívet.
A magyar irodalomban Vajda lírájában jelentkezik először az az újfajta szerelem-érzés, ami megfelelt a kora társadalmi, erkölcsi változásainak. A XIX. század végén – a társadalmi erkölcsök lazulásával párhuzamosan gyökeresen átalakult a szerelmi költészet is. A korábbi évtizedek szerelmi lírájának (Vörösmarty, Petőfi) a család volt az eszménye. Verseiket – leglángolóbb pillanataikban is – bizonyos szemérem hatotta át: a testiség vonatkozásait kerülték, az erotika közvetlenül nem kapott hangot bennük, a vágy nem törte át az erkölcs határait. Most megjelentek az új élet más fajta nőtípusai: a démon, a szabadabb erkölcsű társasági hölgy, a bukott nő, a züllésbe taszított leány. Vajda évtizedekig írta átkozódó hűséggel szerelmi himnuszait Ginához. Ginát örökre el kellett veszítenie, a nagyravágyó leány nem akart költő hitvese lenni. Így lett számára Gina jelképpé, a reményektől, örömöktől, boldogságtól megfosztó világ jelképévé.
